Térkő gyártó és forgalmazó

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

A térkő szerepe az előkertben

2017 augusztus 1

A térkő szerepe az előkertben

– Hogyan használjuk a térkövet az előkertben? –

Az előkertet az idevágó jogszabály úgy határozza meg, mint az építési teleknek a közút vagy magánút felőli határvonala és az építési határvonala közötti terület, magyarul a házfaltól az utcáig terjedő telekrész. Ez az a része a kertnek, amely az utcán járó emberek számára látható, így sokat elárul a ház gazdájának ízlésvilágáról, növényszeretetéről, rendszeretetéről, személyiségéről. A térkövek és a növények elrendezéséről, felhasználási lehetőségeiről szól a cikk folytatása:


Térkövek és növények az előkertben

– Az előkertek közül a kevésbé izgalmas az, amikor a kisvárosokban szorosan egymás mellé épített kertes házak bejárata annyira közel van az utcai forgalomhoz, hogy nincs kerítés, csak egy keskeny zöld sáv. Ennek a kis sávnak is meghatározott arculata kell legyen a helyi önkormányzat előírásainak megfelelően, ezáltal biztosítja az önkormányzat, hogy egész utcák, kerületek utcafrontja egyforma arculatot kövessen. Ez a stratégia Németországban és Ausztriában régen elterjedt, és kellemes mellékhatása, hogy az egész utca rendezett kinézete miatt minden egyes ingatlan értéke megemelkedik.

– A német példánál maradva, ha megnézzük az elrendezést, az aszfaltút mentén szükségszerűen van egy kb. 80 cm magas sövény, amely elválasztja az autóforgalmat a gyalogos járdától, ugyanakkor porfogó is, és bizonyos mértékig hangtompító. A sövényen túl egy 120 – 150 cm széles járda található, többnyire szürke betonlapokból, amelyek általában a helyi térkőgyárban készülnek. Ebből ágaznak le a térkővel burkolt járdák a házak bejáratáig. A járdák közötti részeket ágyások töltik ki, melyeket 10 – 15 cm magas kiemelt szegélyekkel vesznek körbe. A termőtalajt fehér zúzott kővel fedik, amelyből kiemelkedik néhány gömb alakúra nyírt buxus, és néhány formára nyírt örökzöld, például kúszótuja. Előfordul, hogy a gazda egynyári virágokkal színesíti a közterületet, bár ez már kicsit kevésbé németessé teszi a hangulatot. A házfal és az ágyás közötti terület szigorúan gyepesítve van, de mostanában egyre gyakoribb a rendkívül élethű műfű.

– A kevésbé német előkertben, pl. Magyarországon sokkal inkább a színes virágú évelők dominálnak. Úgy látszik itt inkább finom lelkűnek szeretnének látszani az emberek, mint szuper rendezettnek. Az is tény, hogy nálunk a kerítésen kívül ritkán terveznek az emberek kertet, főleg nem egységes arculattal az utca többi ingatlanjához igazodva. A kevésbé karbantartás igényes megoldások népszerűbbek, ezért a lehető legtöbb felület le van térkövezve, a növények gyakrabban kerülnek virágládába, vagy dézsába. Gyakori elrendezés, hogy az összefüggő térkő burkolatot csak 0.5 – 1 négyzetméteres körök szakítják meg, ahová a fák és a cserjék kerülnek. Még ágyáson belül is előfordul, hogy a nagyobb növényeket egy sor térkővel szegélyezik, így jobban ráirányul a figyelem a növényre. Amikor jelentős szintkülönbség van az utcaszint és a bejárati ajtó között, akkor térkövezett lépcsőfokok szakítják meg a járdát. A nagyobb méretű tömblépcső elemek nagyon elütnének az utcafronti térkövektől, ezért stílusosabb a térkőből épített lépcső. Ha a lépcsőfokok mellett nem szeretnénk lejtős területet, akkor a járdára lerakott térkőből függőleges támfalat is építhetünk, amely lehetőleg minél távolabb kerüljön a házfaltól, így egy jó nagy kiterjedésű teraszt kapunk a ház bejáratával egy szintben.

– Az előkert méretétől függően kerülhet a térkövezett járda mellé egy keskeny, német precizitással ápolt gyep sáv, vagy szuper élethű műgyep, ha nem probléma a 80 – 100 EUR / négyzetméter ár. A gyep szélén jöhetnek a szegélyekkel körbezárt ágyások, amelyek minél színesebbek, annál vidámabbak. Talajtakarónak is alkalmazhatunk sokféle színben pompázó kulé kavicsokat. Ha tehetjük, a virágágyás és a telekhatáron futó sövénysor közé is ültessünk néhány színes cserjét, vagy könnyen karbantartható fát.

Az előkertben alkalmazott térkőnek stílusban egyeznie kell a házzal, ezért érdemes a térkő választékot és az érvényes térkő árakat megtekinteni itt: Térkő árak.

20 x 10 x 6 cm-es Pilis térkő Vörös-tégla színben most nettó 2284 Ft/m2, bruttó 2900 Ft/m2 áron.


Klassziko Térkő Őszilomb mix színben most nettó 2284 Ft / m2, bruttó 2900 Ft/m2 áron.


Térkő akciók »

Térkő minőségi tanúsítványok
Részletek »


Hasznos tippek vásárlás előtt: Hogyan győződhetünk meg a térkő minőségéről?
Részletek »

Tartósan a legolcsóbban kínáljuk térkő termékeinket - szakképzett, tapasztalt partnereink segítségével komplett szolgáltatást nyújtunk - ingyenes szaktanácsadás.

Széles forma -, felület - és szín választék!