Térkő gyártó és forgalmazó

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Értékesítés előtt álló ingatlan esetén érdemes-e térkövezni?

2015 augusztus 4

Értékesítés előtt álló ingatlan esetén érdemes-e térkövezni?

– Térkővel, vagy térkő nélkül lehet jobban eladni egy ingatlant? –

Az ingatlanközvetítő cégek statisztikái szerint végre fellendülés tapasztalható az ingatlanpiacon, ez mindenképp jó hír azoknak, akik eladni szeretnének ingatlant. A lakást vásárlóknak inkább némi sürgetést jelenthet az élénkülés, mivel a jelenlegi alacsony árak a nagyobb érdeklődés hatására várhatóan emelkedni fognak. Ráadásul a vásárlók háromnegyede befektetési céllal veszi meg az ingatlant, idővel ők nyilván magasabb áron fogják eladni, mint amennyiért vették. Az eladási ár és a térkövezés összefüggéseit a folytatásban tárgyaljuk:


1. Milyen ingatlanok felé irányul a megnövekedett érdeklődés?

– Tulajdonképpen minden fajta ingatlanból több eladásra lehet számítani amiatt, hogy idén az állam vissza nem térítendő támogatással és kamat támogatással is segíti a családokat, ráadásul a szocpolt már használt lakás vásárláshoz is fel lehet venni. Ezekhez a tényezőkhöz még hozzájárul az is, hogy a közelmúltban igencsak megrendült a bizalom a pénzügyi befektetések iránt, mivel több komolynak látszó cégből is pillanatok alatt eltüntették a befektetők pénzét, így az ingatlan most már minden szempontból vonzóbb befektetéssé vált. A korábbi évek halasztott vásárlásai így sokak számára 2015-ben újra napirendre kerültek. Persze, mint mindig, a különböző kategóriájú ingatlanok iránt különböző mértékben nőtt a kereslet:

– A városi panelek a legkeresettebbek, azon belül is a szigetelt nyílászárójú, és szigetelt falú. Ezek hamar gazdára találnak, alkudni nem lehet belőlük, sietni kell a vevőnek, ha nem akar lemaradni róla.

– A városi téglaházak már lassabban kelnek el, emiatt alkuképesebbek. Az energiatakarékosság, hőszigetelt falak és ablakok megléte alap elvárás. A térkövezett, rendezett kerttel hirdetett ingatlanok viszont a lakókert, lakópark jellegű ingatlanok szintjére emelik a tégla épületünket.

– A vidéki családi házak irányába főleg a nagyobb városok vonzáskörzetében nő az érdeklődés. A hosszú értékesítési idők miatt ezekből az ingatlanokból a vevők sokszor 10-20%-ot is le tudnak alkudni. Ennél az ingatlan típusnál kell igazán megmutatni, hogy a mi esetünkben egészen különleges családi házzal áll szemben a kedves érdeklődő, mivel esztétikusabb, praktikusabb, értékállóbb a többinél, például a térkövezett udvar miatt. Így jó eséllyel találhatunk olyan vevőt, aki nem azzal akar büszkélkedni, hogy lealkudott 20%-ot, hanem azzal, hogy átlag feletti ingatlanhoz jutott átlagos áron.

 

2. Miért érdemes térkövezni az ingatlan eladása előtt?

– Az eladási árat nagyobb mértékben növeli meg, mint amennyibe kerül, mert a térkövezett udvar az első benyomást nagyon pozitívan befolyásolja mind az ingatlan megjelenése, mind a komfortérzet szempontjából. Autóval rendelkező vásárlóknak valószínűleg a fő választási szempontok egyike az lesz, hogy térkövezett-e a kocsibeálló.

– Az eladásra kínált ingatlanok tömegéből ki fog emelkedni a miénk, ha a hirdetésben szerepel, hogy a térkövezés miatt az ingatlan kényelmesebb, komfortosabb, praktikusabb, rendezettebb az átlagnál. Ezek a kulcsszavak alighanem meg fogják ragadni azok figyelmét, akiknél az áralku nem élet-halál kérdés, inkább a jó ár-érték arány felé törekednek. Tehát ezekkel a szavakkal a fizetőképesebb, de igényesebb réteg felé tudunk kommunikálni.

– Hogy a térkövezésbe nagyságrendileg milyen költségkeretből lehet belevágni, ahhoz egy korábbi cikkünk szolgál segédletként: Mennyibe kerül a térkő lerakással együtt?

 

Ne feledkezzünk meg róla, hogy a térkövezés legfontosabb kelléke maga a térkő – az árakat és a teljes választékot itt találja: Térkő árak.

20 x 10 x 6 cm-es Pilis Antik térkő Barna mix színben most nettó 1950 Ft/m2, bruttó 2475 Ft/m2 áron.


Klassziko térkő Mediterrán színben most nettó 1900 Ft/m2, bruttó 2413 Ft/m2 áron.



Térkő akciók »

Térkő minőségi tanúsítványok
Részletek »


Hasznos tippek vásárlás előtt: Hogyan győződhetünk meg a térkő minőségéről?
Részletek »

Tartósan a legolcsóbban kínáljuk térkő termékeinket - szakképzett, tapasztalt partnereink segítségével komplett szolgáltatást nyújtunk - ingyenes szaktanácsadás.

Széles forma -, felület - és szín választék!