Térkő gyártó és forgalmazó

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Gerillakertészet a térköves városi utcákon

2018 július 17

Gerillakertészet a térköves városi utcákon

– Mit csinálnak a gerillakertészek a térköves utcáinkon? –

Ahogy legtöbben arra törekszünk, hogy széppé és kellemessé varázsoljuk saját otthonunkat, úgy valószínűleg azt is sokan szeretnénk, ha esztétikus, rendezett környezetben élhetnénk a lakásunk falain túl is. Gondolhatjuk, hogy ennek megteremtése igazából nem a mi feladatunk, majd az önkormányzat, vagy az illetékes szerv elintézi. Van benne igazság, hiszen nem tehetjük meg, hogy hirtelen felindulásból, egy egyéni megmozdulás keretében mutatós térkövekkel kezdjük leburkolni valamelyik közteret, mert már nem bírjuk nézni, hogy évek óta ramatyul fest. Viszont igenis tehetünk azért, hogy élőbb, zöldebb környezetet varázsoljunk magunk köré növények segítségével. Ezen a gondolatmeneten alapul a gerillakertészek tevékenysége is, ami eléggé megosztó lehet. Miért? A cikk folytatásában kifejtjük:


Kik a gerillakertészek és mi a céljuk a térköves utcákkal?

– A gerillakertészek olyan emberek csoportja, akik közterületeken ültetnek virágokat, vagy területet rendeznek, szépítenek. Ez eddig elég jól hangzik. Akkor mi lehet benne a kivetnivaló? Ha láttál már úttest közepén kátyút, amibe valaki színes virágot ültetett, akkor elképzelhető, hogy nem csupán meglepődtél rajta, hanem bosszúságot is okozott neked. A gerillakertészek célja ezzel az volt, hogy felhívják a figyelmet az úttesten tátongó gödörre, arra viszont már nem gondoltak, hogy ez mennyire balesetveszélyes, hiszen az ember nagy eséllyel félrerántja a kormányt, vagy hirtelen fog fékezni, ha nem akar áthajtani azon a valamin, ami hirtelen eléje került az úton.

– Egy másik fajta akció során az aktivisták elhanyagolt, csúnya területekre telepítenek növényeket. Ez is jónak tűnő elgondolás, viszont nem biztos, hogy az aktivista ténylegesen ismeri az adott növény szükségleteit és ez annak pusztulását okozhatja, amennyiben nem bírja a környék, például forgalmas út porát, illetve a szmogot. Az szintén kérdéses, hogy milyen mértékben lesz kielégítve a telepített növény fény- és vízigénye. Esetleg nem hajt-e át rajta már másnap egy olyan jármű, ami addig is arra járt, és máshol nem is tud áthaladni.

– Az aktivisták alapvetően jó szándékának együtt kell tehát járnia a körülmények megvizsgálásával és a növényekhez való hozzáértéssel. A telepítéssel még csak elkezdődött egy folyamat, ez után következik a megfelelő gondozás. Ennek hiányában sajnos pusztulásra vannak ítélve a szép virágok.

– Mindez nem azt jelenti, hogy akkor inkább ne tegyünk semmi. Természetesen van megoldás, ami ésszerű, környezet szépítő és a növények szempontjából is optimális. Az egy lakóközösségben, vagy egymás szomszédságában élő emberek összefoghatnak, és profi szakember bevonásával ki tudnak alakítani kerteket az utcafronton vagy az épületek környezetében. Ez összehozható önerőből, de akár pályázaton keresztül is megszerezhető hozzá a szükséges pénzt. A kertész szakember az adott terület ismérvei alapján fogja megtervezni, hogy milyen növények éreznék jól magukat ott, és azok milyen gondozást igényelnek a mindennapokban.

– A gerillakertészet ötletes, ámde vegyes eredményeivel szemben a közösségek összefogásával és a professzionális szakember bevonásával történő környezetszépítés minden szempontból a legjobb megoldás, amikor a térköves utcák felvirágoztatását akarjuk megvalósítani.

A közterek megjelenésének látványos szépítéséhez térkőre is szükség lehet, a legfrissebb térkő árakat most tekintse meg itt: Térkő árak.

20 x 10 x 6 cm-es Pilis térkő Barna mix színben most nettó 2250 Ft/m2, bruttó 2857 Ft/m2 áron.


Klassziko Térkő Őszilomb mix színben most nettó 2250 Ft / m2, bruttó 2857 Ft/m2 áron.


Térkő akciók »

Térkő minőségi tanúsítványok
Részletek »


Hasznos tippek vásárlás előtt: Hogyan győződhetünk meg a térkő minőségéről?
Részletek »

Tartósan a legolcsóbban kínáljuk térkő termékeinket - szakképzett, tapasztalt partnereink segítségével komplett szolgáltatást nyújtunk - ingyenes szaktanácsadás.

Széles forma -, felület - és szín választék!