Térkő gyártó és forgalmazó

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Térelválasztó kő-ketrec (gabion) telepítése térkövezett felület mellé

2015 október 13

Térelválasztó kő-ketrec (gabion) telepítése térkövezett felület mellé

– Hogyan építsünk gabiont a térkövezett utak mellé? –

Manapság amerre nézünk, mindenhol találkozunk kövekkel feltöltött drót ketrecekkel, azaz gabionokkal, ugyanis sokfelé ebből építenek támfalat, térelválasztó kerítést, takarófalat, de még kerti ülőkét is. A népszerűségét annak köszönheti, hogy olcsón, gyorsan fel lehet építeni akár házilag is, és nagyon mutatós, főleg ha színes üvegsziklát is töltünk bele. Szinte biztos, hogy ezzel a módszerrel bármelyik kertben lenne mit elkeríteni vagy eltakarni a térkövezett felületek mentén, erről szól a folytatás:


1. A gabion építés hozzávalói

– A barkácsáruházakban tulajdonképpen minden anyag és eszköz kapható, amire szükség lehet. Egyedül a gabion töltő kövek kivételek ez alól, ezeket legolcsóbban kőbányákban, kőőrlőkben kaphatjuk meg, illetve az igényesebbek rengeteg szín és méret között válogathatnak a webáruházakban.

– A dróthálókból különböző nagyságú és lyukméretű táblák kaphatók. Ezeket a sarkoknál lehet egymáshoz rögzíteni ‘vinklivas’ nevű rögzítő lemezekkel. A vinklivasakat kalapáccsal kell majd beütni a drótrácsok sarkaira. Természetesen a táblákat méretre is szabhatjuk, ezzel meghatározva a gabion magasságát és hosszúságát.

– A távolságtartó vasak két vége kampóban végződik, ezeket be kell akasztani a két drót táblába, így tudjuk beállítania a gabion szélességét, és meggátolni a drótkosár behorpadását.

– A tökéletes stabilitáshoz szükség lesz útalapnak való murvára vagy más hasonló szemszerkezetű zúzott kőre, illetve betonba helyezett fémcölöpökre.

 

2. A gabion felépítése a térkövezett kerti út mentén

– A térköves út szegélykövei mellett emeljük ki a földet kb. 40 cm mélységben. Az árok szélessége a gabion szélességével megegyező. A gabion szélessége elsősorban attól függ, hogy milyen magas lesz, és mekkora nyomást kaphat oldalról. Inkább legyen 10 cm-rel szélesebb annál, amit gazdaságosnak gondolunk, mint hogy felboruljon és maga alá temessen valakit. Feléig töltsük be az árkot útalapnak való murvával, vagy bazalttal, és alaposan tömörítsük meg.

– Tegyük a helyére a beton ketrec alját, és rögzítsük hozzá a két oldalfalat. Kb. 50 cm-enként akasszunk be az oldalfalak közé egy-egy távtartót. A ketrec tetejét még ne helyezzük fel!

– Az árokban kb. 2 méterenként két deszkával zsaluzzuk ki a betongombócok helyét, amelyek a fémcölöpöket fogják tartani. A zsalut úgy alakítsuk ki, hogy a betongombócok minimum 40 cm hosszúak legyenek és 20 cm vastagak.

– Keverjük be a betont, és híg állapotában öntsük be a kizsaluzott helyekre, majd a fémcölöpöket egyből üssük is le a betongombóc közepén úgy, hogy a cölöp alja kb. 20 cm-rel mélyebben legyen, mint a betonréteg.

– A gabion töltő kövekből alulra olyat válasszunk, amelyik a legjobban illik a mellette lévő térkő, illetve a térkő-szegély színéhez. Ha több színt, vagy többféle anyagot is használunk a gabion feltöltésére, akkor ügyeljünk, hogy minden réteg legalább 20 cm vastag legyen, és a fal teljes hosszúságában végig fusson. A töltő kövek mérete valamivel nagyobb kell legyen, mint a rács lyukmérete, de sokkal nagyobb se legyen, mert akkor ‘fészkek’, azaz nemkívánatos lyukak maradhatnak a falban. A töltést úgy végezzük, hogy a kövek között minél kisebb hézagok maradjanak, és minél nagyobb felületen támasszák egymást. Főleg a látható, kívülre eső köveket rakjuk úgy, hogy a térkövön járóknak esztétikus látványban legyen részük.

– Ha használunk üvegsziklát is a gabion feltöltésénél, akkor azt valahol 30 és 60 cm közötti magasságra helyezzük, így a fényáteresztő tulajdonságát kihasználva jobban látható lesz a térkövezett felület.

– Magyarországon is kapható türkiz színű gabion üvegszikla, ebbe fehér led-izzókat építve olyan gyönyörű világító falat készíthetünk, hogy romantikusabb lelkek sírógörcsöt kapnak, amikor meglátják.

– A végén ne felejtsük el rárakni a ketrecre a tetejét, és a vinklikkel lerögzíteni a sarkoknál. Aki megvette a türkiz üvegsziklákat, és világító falat készített belőle, az most vidáman kapcsolgathatja fel-le a led-izzókat, mert megérdemli.

 

Ha a gabion kőketrec mellett még nincs térköves út, akkor feltétlen tekintse meg térköveink jellemzőit és árait itt: Térkő árak.

20 x 10 x 6 cm-es Pilis Antik térkő Barna mix színben most nettó 1950 Ft/m2, bruttó 2475 Ft/m2 áron.


Klassziko térkő Mediterrán színben most nettó 1900 Ft/m2, bruttó 2413 Ft/m2 áron.



Térkő akciók »

Térkő minőségi tanúsítványok
Részletek »


Hasznos tippek vásárlás előtt: Hogyan győződhetünk meg a térkő minőségéről?
Részletek »

Tartósan a legolcsóbban kínáljuk térkő termékeinket - szakképzett, tapasztalt partnereink segítségével komplett szolgáltatást nyújtunk - ingyenes szaktanácsadás.

Széles forma -, felület - és szín választék!