Térkő gyártó és forgalmazó

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Térköveinken, térköveinkkel jól jár!

Blog /Hasznos tanácsok, tippek térkő vásárláshoz/

2018 november 6

Késő őszi ládakert a térköveken

– Hogyan alakíthatunk ki kertet a térköveken? –

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy még mindig élvezhetjük az ősz kellemes napsütését, és az elhúzódó indián nyár színes hangulatát, így továbbra is porondon van az őszikert megvalósításának témája. Az ebben az időszakban aktuális kerti tevékenységeket ecseteltük a korábbi cikkünkben, ahol a gyepmunkálatok mellett olvasni lehetett a tavasszal virágzó hagymások és hideget jól tűrő zöldségfélék ültetéséről. Most pedig egy olyan kreációról írunk, ami eltér a fentebb említettektől. Nézzük meg, hogyan lehet kertet létrehozni a térkő felületeken. A részletekről a cikk folytatásában írunk:

2018 október 2

Növények és térkövek a teraszon

– Mik a tippjeink a kertészkedéshez térköves balkonon? –

Micsoda ajándék tud lenni egy helyes kis térköves balkon a lakásunk szabadtéri toldalékaként! Amikor kilépünk oda, egy minikertbe csöppenünk, egy kreatív kis kertészetbe, ami a zöldjével, a növényi életek sokaságával megadja az igazi, testre szabott otthon érzését. A megfelelően kiválasztott térkő kiemeli, erősíti a növények megnyugtató látványát. A balkonkertészet megteremtéséhez nem kell szakembernek lennünk, azaz professzionális kertésznek, viszont nagyon is hasznos, ha van némi támpontunk azt illetően, hogy hogyan kell bánni a dísznövényekkel, illetve haszonnövényekkel, ugyanis – bár a legtöbb balkonnövény semmilyen bonyolult bánásmódot nem igényel – egész egyszerű dolgokon állhat vagy bukhat eme kertészeti sikerünk. A részletekről a cikk folytatásában írunk:

2018 szeptember 25

Milyen kert típusok vannak, milyen térkővel?

– A kertek típusai és a hozzájuk passzoló térkő –

.

Amikor azt mondjuk, hogy „kert”, akkor valószínűleg nem mindenkinek ugyanaz a kép ugrik be elsőre. Ez azért van, mert többféle kerttípus létezik, és az ember azt érti alatta leginkább, amilyen neki van, vagy amilyet szeretne, hogy legyen. Ami alapján viszont alapvetően megkülönböztethetőek ezek a típusok, az, hogy mi a rendeltetése, tehát mire használjuk. Zöldségeket szeretnénk termeszteni benne vagy inkább gyönyörködni a szép színes és illatos virágokban és bokrokban? Netán mindkettő? Az is elképzelhető, hogy egy nagyobb terület esetén szabadtéri aktivitást akarunk megvalósítani benne. Bármelyikről legyen is szó, jó minőségű, és a kerthez stílusban passzoló térkövet érdemes használni hozzá, a tökéletes végeredmény érdekében. Nézzük meg egy kicsit közelebbről ezt a témát a cikk folytatásában:

2018 július 10

Növények beszerzése a térköves kertekbe

– Hogyan vásároljunk növényeket a térköves kertünkbe? –

Hirtelen fellelkesülve a gondolattól, hogy „vegyünk valami szépet a kertbe!”, azon kaphatjuk magunkat, hogy már a piac vagy a kertészet pénztárjánál állunk, kosarunkban pár mutatós vagy praktikus növénnyel. Aztán hazaérve azzal szembesülhetünk, hogy kissé meggondolatlan volt az akciónk, mivel a választott szerzemény tulajdonképp egyáltalán nem passzol a kert stílusához és a térkőhöz, vagy ahová elképzeltük, oda nem is fér el. Hogy mire figyeljünk, mielőtt elindulunk a növény beszerző körútra, azt a cikk folytatásában elmondjuk:

2018 június 5

Térkövezett teraszok árnyékolása

– Milyen árnyékolási technikát alkalmazzunk térkövezett teraszon? –

.

A nyári kánikula közeledésével egyre fontosabb, hogy a térkövezett terasz menedéket nyújtson a forró napsugarak elől. A gyakorlati megoldások tárházából a házunk adottságainak legmegfelelőbbet válasszuk, ehhez adunk segítséget a cikk folytatásában:

2018 május 22

Törpefák nevelése térköves teraszon

– Hogyan neveljünk törpe gyümölcsfákat a térkövezett teraszon? –

Egzotikus és egészen szokatlan hangulatot kölcsönöz a térköves teraszunknak, ha dézsába ültetett törpe gyümölcsfákkal díszítjük. Nyár végétől a színes és csábító gyümölcsök miatt vonzzák a figyelmet, de télen is állhatnak a balkonon, javítva az összképet. A kertészeti tudományt magasabb szinten űzők kombinálhatják a törpefa fajtákat úgy, hogy tavasztól őszig folyamatosan színesítsék a gyümölcsök a teraszt. A törpefák alakításának és nevelésének a fortélyairól, és a térkőhöz való viszonyáról szól a cikk folytatása:

2018 április 10

Virágos erkély térkővel

– Hogyan válasszunk virágot a térkővel burkolt erkélyhez? –

Akár kicsi, akár nagy erkéllyel rendelkezünk, az évszaknak megfelelően most van itt az idő, hogy szó szerint virágba borítsuk. Ha télen nem tettük, akkor most kezdjük el a tervezést, gondoljuk át milyen fekvésű az erkély, és milyen növény fogja leginkább szeretni a tájolást, a fényviszonyokat, a hőmérsékletet, a csapadékot, vagy a szárazságot. A környezeti tényezők mellett fontos kérdés, hogy a virágok színei illenek-e a fal, a lábazat és a térkő burkolat színvilágába. Erről szól a cikk folytatása:

2018 január 23

Téliesített növényházak térkővel burkolva

– Hogyan téliesítsük a térkővel burkolt növényházat? –

Néhány évszázada még arisztokrata hobbi volt az, hogy télen a növényházban üldögélve múlatja az időt valaki. Most újra hódítanak az üvegteraszok és télikertek, melyek célja ma sem igazán a növénytermesztés, sokkal inkább a kikapcsolódás télen-nyáron, és a mediterrán növények átteleltetése. Ennek megfelelően a növényházaknak manapság nemcsak a növények igényeinek kell megfelelniük, hanem a beltéri helyiségekhez hasonló hőszigetelési, árnyékolási, szellőzési és vízszigetelő tulajdonságokkal kell rendelkezniük. A folytatásban átnézzük, hogy mit kell tenni egy növényház téliesítéséhez, és milyen térkővel érdemes leburkolni:

2018 január 16

Téli feladatok a térköves kertekben

– Milyen feladataink vannak télen térköves kert tulajdonosként? –

Januárban a kerti munka nem annyira vonzó, mint a kellemes, meleg napokon. Hideg is van, sötét is van, és bőven elég dolgunk van a kerten kívül is. Azt azért tartsuk szem előtt, hogy vannak olyan feladatok egy térköves kertben, amelyeket nem éri meg elfelejteni. A teljesség igénye nélkül pl. a fagyérzékeny növények letakarása, az átteleltetett növények locsolása langyos vízzel, a kerti tó téliesítése, az örökzöldek összekötözése, és nem utolsó sorban a madárházikó feltöltése madáreleséggel. Ha minden kész, akkor jöhet a jutalom gyönyörködés a színes énekes madarakban, de előtte nézzük át pontosan miből állnak a téli feladatok a térköves kertben, részletesen:

2018 január 2

Üvegterasz térkővel

– Mennyibe kerül egy üvegterasz térkővel? –

Az épülethez közvetlen csatlakozó terasz fedése és teljesen zárttá tétele azért jó ötlet, mert 20-30 négyzetméterrel megnöveli a lakóépület hasznos területét, gyakorlatilag nyerünk egy plusz pihenő szobát, amely ráadásul olyan, mintha kint lennénk a szabadban. Hogy milyen hangulata van a zárt terasznak, attól függ milyen minőségben, milyen anyagokkal történik a kivitelezés. A faoszlopos, zsindelytetős megoldás is véd az esőtől, de nagyon lesötétít, nem igazán barátságos. Vannak minőségbeli fokozatok, amelyekkel magasabb komfort érzet érhető el, de sajnos a több kényelem többe is kerül. Hogy ténylegesen mennyibe kerül egy üvegterasz térkővel együtt, a folytatásból kiderül:

20 x 10 x 6 cm-es Pilis térkő Barna mix színben most nettó 2284 Ft/m2, bruttó 2900 Ft/m2 áron.


Klassziko Térkő Őszilomb mix színben most nettó 2284 Ft / m2, bruttó 2900 Ft/m2 áron.


Térkő akciók »

Térkő minőségi tanúsítványok
Részletek »


Hasznos tippek vásárlás előtt: Hogyan győződhetünk meg a térkő minőségéről?
Részletek »

Tartósan a legolcsóbban kínáljuk térkő termékeinket - szakképzett, tapasztalt partnereink segítségével komplett szolgáltatást nyújtunk - ingyenes szaktanácsadás.

Széles forma -, felület - és szín választék!